Édes álmok
7.fejezet
Eren nézőpontja
Végigsétáltam a parancsnokságon, utam Levi irodájába vezetett, hogy megvitassak valamit a Hadnaggyal. Ahogy közelebb kerültem az irodához, két hangot hallottam Levi irodájából. Levi volt, és.... Hanji? Igen, határozottan Hanji. Biztosan valami unalmas, vezetői cuccról beszélnek, így megálltam az ajtó mellet, és vártam, hogy Hanji elmenjen. Én nem igazán figyeltem, egészen addig, amíg Levi hangsúlya felhívta a figyelmem a beszélgetésükre.
- Olyan lelkes volt! Nem vagyok egy hatalmas seggfej! Csak nem akartam, hogy a kölyök elkezdjen sírni!
Hmm.... Kíváncsi vagyok, hogy vajon miről beszélnek.
- Persze, hogy nem vagy egy "hatalmas seggfej"! Egy kis seggfej vagy!
Ez elég vicces volt, egy kicsit kuncogtam magamban. Szép volt, Hanji! Sértegetni a magasságát!
- Tch.
- Csak ismerd el, hogy szereted! Nem versz át senkit, és különben is, én csak segíteni akarok.
A szívem összetört Hanji szavaitól. A Hadnagy szeret valakit? Kíváncsi vagyok, ki lehet az. Lehet, hogy Erwin Parancsnok. Ő idősebb. Határozottan sokkal megfelelőbb, mint egy olyan hülye kölyök, mint én. Tudtam, hogy a Hadnagy haragudni fog rám, ha elmegyek, de én tényleg nem akartam hallani, hogy ki a szerencsés fickó, akit a Hadnagy szeret. Úgy hogy elindultam az ellenkező irányba, ahonnan jöttem.
- Rendben. Szeretem Eren-t.
Visszafordultam az ajtó felé, és levegő után kapkodtam. Közvetlenül ezután, a jelenlétem ismertté vált. Hanji úgy nézett rám, mint aki megnyerte a főnyereményt, míg Levi úgy, mint akit egy óriás készül felfalni.
- T.....Te szeretsz engem? - kérdeztem. Annyira túlterhelődtem. A szívem olyan gyorsan dobogott, hogy azt hittem kiugrik a mellkasomból.
- Magatokra hagylak, hogy rendezhessétek az érzéseiteket - mondta Hanji, de én alig hallottam. Szinte észre se vettem, hogy elhagyja a szobát, egedül hagyva engem és Levi-t. Levi csak bámult rám, mielőtt leült az irodában lévő kanapéra. Sóhajtott egyet, és intett, hogy üljek le mellé. Lassan elindultam felé, és leültem olyan távol tőle, amennyire csak tudtam. Közelebb akartam ülni hozzá, de tudtam, hogy a dolgok valószínűleg még kínosabbak lennének, mint egyébként, úgyhogy nem tettem. Csendben ültünk egy darabig, ami egy örökké valóságnak tűnt. Egyikünk sem merte kinyitni a száját, hogy beszéljen. Nem szeretem ezt a csendet, és szerettem volna tudni, hogy Levi igazat mondott-e.
- Hadnagy....
- Eren....
Mindketten egyszerre beszéltünk.
- Kezd te - mondta Levi óvatosan. Olyan volt, mint aki biztos akart lenni abban, hogy mit akarok mondani.
- Igaz ez? - kérdeztem.
- Mi igaz, kölyök? - kérdezte Levi. Legalább újra normálisan beszél. Nyilván tudta miről beszélek, de azt kívánta, hogy ne tudjam.
- Amikor azt mondtad, hogy szeretsz. Ez most komoly? - izzadtam egy kicsit a reakciójától való idegességtől. Most engem nézett. Óvatosan olvasott engem, mintha egy könyv lennék.
- Tch.
Közelebb hajolt hozzám, és hátráltam egy kicsit, nem voltam biztos benne, hogy mit akar csinálni. Az arcunk most már olyan közel vannak egymáshoz, hogy érezem a lélegzetét. A szívem felgyorsult, ahogy közelebb hajolt, míg végül az ajkaink találkoztak egy kedves ölelésben. A csók gyengéd volt, és az ajka olyan puha, mint a cica bundája. Jobban beleolvadtam.
Levi nézőpontja
Mit is gondoltam? Miért kellett megcsókolnom a kölyköt? Valószínűleg el fog futni, és valamilyen zaklatási fájlt fog benyújtani ellenem. Várj!
Mint ahogy azon voltam, hogy eltávolodjak a fiútól, ő a kezét a mellkasomra helyezte. Nos, legalább feltételezhetjük, hogy szeret engem. Megfogtam a derekát, és közelebb húztam magamhoz. Aztán óvatosan elhelyeztem magunkat úgy, hogy lefeküdjünk a kanapéra úgy, hogy én voltam fölül, ügyelve arra, hogy ne tegyem rá az egész súlyom. Igazán élveztem a csókot, de sajnos levegőre volt szükségünk. Elválasztottam az ajkaimat az övéitől, és néztem az arcát, hogy lássam a reakcióját. Az arca kipirult, és amikor észrevette, hogy bámulom, rögtön elfordította a fejét.
- Miért nézel el tőlem? - kérdeztem tőle lágy hangon, miközben gyengéden simogattam az arcát, és visszafordult hozzám.
- Ez volt az első csókom - motyogta. Nevetni kezdtem, és az arca megfizethetetlen volt. Egy pillanatra teljesen megdöbbent, majd az arckifejezése fájdalmasra, végül pedig dühösre változott, amitől csak még jobban nevettem.
- Miért nevetsz?! - követelte, miközben megpróbált leszedni magáról.
- Sajnálom, Eren! De annyira aranyos vagy! - mondtam. A kölyök olyan rohadtul imádni való, hogy nem tudtam mit kezdeni magammal.
- Aranyosnak hívtál? - döbbenten nézett rám, mielőtt a kezét a homlokomra tette. - Jól érzed magad? Olyan furcsán viselkedsz, hogy az már hátborzongató.
Mosollyal az arcomon néztem rá.
- Hogy érted? - kérdeztem. kíváncsi voltam, hogy szerinte miért voltam hátborzongató.
- Nos, még sosem láttalak nevetni, és aranyosnak neveztél! A nevemen hívtál, és nem kölyöknek. Ráadásul mosolyogsz, és ez furcsa - fecsegett. Abbahagytam a mosolygást, és úgy csináltam, mintha dühös lennék. Egy kicsit megmozdítottam a kezem, és ő azonnal összerándult. Ismét nevetni kezdtem.
- Hagyd abba!
- Sajnálom - mondtam, és közelebb húztam magamhoz. - Csak nehéz visszafognom magam körülötted.
Ez igaz volt. Amióta először találkoztam Eren-nel, volt számára egy puha hely a szívemben. Hanji-nak igaza volt, amikor azt mondta, hogy másképp bánok vele, mint a többiekkel. Nem tehetek róla. Most is azon kapom magam, hogy jól érzem magam mellette, és könnyebben nevetek és mosolygok. Eren valamilyen okból boldoggá tesz.
- Miért olyan nehéz visszafognod magad körülöttem? - kérdezte.
- Valószínűleg azért, mert szeretlek - rá mosolygtam, és elkezdett elpirulni.
- Én is szeretlek - mondta Eren olyan halkan, hogy majdnem nem hallottam. - Szeretem a mosolyodat.
- Jó, mert ezt csakis a tiéd - mondtam, és szorosan magamhoz öleltem. - És ha bárkinek elmeséled a tetteimet, akkor addig futsz körbe a parancsnokság körül, amíg össze nem esel a kimerültségtől.
Már lenyugodtam, úgyhogy elengedtem Eren-t és ránéztem.
- Most pedig jön amiért eredetileg idehívtalak.
Végigsétáltam a parancsnokságon, utam Levi irodájába vezetett, hogy megvitassak valamit a Hadnaggyal. Ahogy közelebb kerültem az irodához, két hangot hallottam Levi irodájából. Levi volt, és.... Hanji? Igen, határozottan Hanji. Biztosan valami unalmas, vezetői cuccról beszélnek, így megálltam az ajtó mellet, és vártam, hogy Hanji elmenjen. Én nem igazán figyeltem, egészen addig, amíg Levi hangsúlya felhívta a figyelmem a beszélgetésükre.
- Olyan lelkes volt! Nem vagyok egy hatalmas seggfej! Csak nem akartam, hogy a kölyök elkezdjen sírni!
Hmm.... Kíváncsi vagyok, hogy vajon miről beszélnek.
- Persze, hogy nem vagy egy "hatalmas seggfej"! Egy kis seggfej vagy!
Ez elég vicces volt, egy kicsit kuncogtam magamban. Szép volt, Hanji! Sértegetni a magasságát!
- Tch.
- Csak ismerd el, hogy szereted! Nem versz át senkit, és különben is, én csak segíteni akarok.
A szívem összetört Hanji szavaitól. A Hadnagy szeret valakit? Kíváncsi vagyok, ki lehet az. Lehet, hogy Erwin Parancsnok. Ő idősebb. Határozottan sokkal megfelelőbb, mint egy olyan hülye kölyök, mint én. Tudtam, hogy a Hadnagy haragudni fog rám, ha elmegyek, de én tényleg nem akartam hallani, hogy ki a szerencsés fickó, akit a Hadnagy szeret. Úgy hogy elindultam az ellenkező irányba, ahonnan jöttem.
- Rendben. Szeretem Eren-t.
Visszafordultam az ajtó felé, és levegő után kapkodtam. Közvetlenül ezután, a jelenlétem ismertté vált. Hanji úgy nézett rám, mint aki megnyerte a főnyereményt, míg Levi úgy, mint akit egy óriás készül felfalni.
- T.....Te szeretsz engem? - kérdeztem. Annyira túlterhelődtem. A szívem olyan gyorsan dobogott, hogy azt hittem kiugrik a mellkasomból.
- Magatokra hagylak, hogy rendezhessétek az érzéseiteket - mondta Hanji, de én alig hallottam. Szinte észre se vettem, hogy elhagyja a szobát, egedül hagyva engem és Levi-t. Levi csak bámult rám, mielőtt leült az irodában lévő kanapéra. Sóhajtott egyet, és intett, hogy üljek le mellé. Lassan elindultam felé, és leültem olyan távol tőle, amennyire csak tudtam. Közelebb akartam ülni hozzá, de tudtam, hogy a dolgok valószínűleg még kínosabbak lennének, mint egyébként, úgyhogy nem tettem. Csendben ültünk egy darabig, ami egy örökké valóságnak tűnt. Egyikünk sem merte kinyitni a száját, hogy beszéljen. Nem szeretem ezt a csendet, és szerettem volna tudni, hogy Levi igazat mondott-e.
- Hadnagy....
- Eren....
Mindketten egyszerre beszéltünk.
- Kezd te - mondta Levi óvatosan. Olyan volt, mint aki biztos akart lenni abban, hogy mit akarok mondani.
- Igaz ez? - kérdeztem.
- Mi igaz, kölyök? - kérdezte Levi. Legalább újra normálisan beszél. Nyilván tudta miről beszélek, de azt kívánta, hogy ne tudjam.
- Amikor azt mondtad, hogy szeretsz. Ez most komoly? - izzadtam egy kicsit a reakciójától való idegességtől. Most engem nézett. Óvatosan olvasott engem, mintha egy könyv lennék.
- Tch.
Közelebb hajolt hozzám, és hátráltam egy kicsit, nem voltam biztos benne, hogy mit akar csinálni. Az arcunk most már olyan közel vannak egymáshoz, hogy érezem a lélegzetét. A szívem felgyorsult, ahogy közelebb hajolt, míg végül az ajkaink találkoztak egy kedves ölelésben. A csók gyengéd volt, és az ajka olyan puha, mint a cica bundája. Jobban beleolvadtam.
Levi nézőpontja
Mit is gondoltam? Miért kellett megcsókolnom a kölyköt? Valószínűleg el fog futni, és valamilyen zaklatási fájlt fog benyújtani ellenem. Várj!
Mint ahogy azon voltam, hogy eltávolodjak a fiútól, ő a kezét a mellkasomra helyezte. Nos, legalább feltételezhetjük, hogy szeret engem. Megfogtam a derekát, és közelebb húztam magamhoz. Aztán óvatosan elhelyeztem magunkat úgy, hogy lefeküdjünk a kanapéra úgy, hogy én voltam fölül, ügyelve arra, hogy ne tegyem rá az egész súlyom. Igazán élveztem a csókot, de sajnos levegőre volt szükségünk. Elválasztottam az ajkaimat az övéitől, és néztem az arcát, hogy lássam a reakcióját. Az arca kipirult, és amikor észrevette, hogy bámulom, rögtön elfordította a fejét.
- Miért nézel el tőlem? - kérdeztem tőle lágy hangon, miközben gyengéden simogattam az arcát, és visszafordult hozzám.
- Ez volt az első csókom - motyogta. Nevetni kezdtem, és az arca megfizethetetlen volt. Egy pillanatra teljesen megdöbbent, majd az arckifejezése fájdalmasra, végül pedig dühösre változott, amitől csak még jobban nevettem.
- Miért nevetsz?! - követelte, miközben megpróbált leszedni magáról.
- Sajnálom, Eren! De annyira aranyos vagy! - mondtam. A kölyök olyan rohadtul imádni való, hogy nem tudtam mit kezdeni magammal.
- Aranyosnak hívtál? - döbbenten nézett rám, mielőtt a kezét a homlokomra tette. - Jól érzed magad? Olyan furcsán viselkedsz, hogy az már hátborzongató.
Mosollyal az arcomon néztem rá.
- Hogy érted? - kérdeztem. kíváncsi voltam, hogy szerinte miért voltam hátborzongató.
- Nos, még sosem láttalak nevetni, és aranyosnak neveztél! A nevemen hívtál, és nem kölyöknek. Ráadásul mosolyogsz, és ez furcsa - fecsegett. Abbahagytam a mosolygást, és úgy csináltam, mintha dühös lennék. Egy kicsit megmozdítottam a kezem, és ő azonnal összerándult. Ismét nevetni kezdtem.
- Hagyd abba!
- Sajnálom - mondtam, és közelebb húztam magamhoz. - Csak nehéz visszafognom magam körülötted.
Ez igaz volt. Amióta először találkoztam Eren-nel, volt számára egy puha hely a szívemben. Hanji-nak igaza volt, amikor azt mondta, hogy másképp bánok vele, mint a többiekkel. Nem tehetek róla. Most is azon kapom magam, hogy jól érzem magam mellette, és könnyebben nevetek és mosolygok. Eren valamilyen okból boldoggá tesz.
- Miért olyan nehéz visszafognod magad körülöttem? - kérdezte.
- Valószínűleg azért, mert szeretlek - rá mosolygtam, és elkezdett elpirulni.
- Én is szeretlek - mondta Eren olyan halkan, hogy majdnem nem hallottam. - Szeretem a mosolyodat.
- Jó, mert ezt csakis a tiéd - mondtam, és szorosan magamhoz öleltem. - És ha bárkinek elmeséled a tetteimet, akkor addig futsz körbe a parancsnokság körül, amíg össze nem esel a kimerültségtől.
Már lenyugodtam, úgyhogy elengedtem Eren-t és ránéztem.
- Most pedig jön amiért eredetileg idehívtalak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése